Műveletek
Kosár
A kosár jelenleg üres.
Kosár tartalma, rendelés
Erdős Gréta
2019.11.13. 15:38

Hogyan legyél tudatos vásárló Black Friday-kor?

10+1 hasznos tipp a fekete pénteken vásárlóknak

Melyik az a nap az évben, amikor emberek tömege fejvesztve rohan az üzletekbe vásárolni a kedvezménytől elkábulva? 2019-ben már nem kell túl sokat gondolkodni a válaszon, mindenki tudja, hogy a már majdnem nemzetközi ünnepként számon tartott Black Friday-ről van szó.
 

forrás: freepik.com

| A Black Friday története

A szóban forgó vásárlási esemény az év egyik legfontosabb kereskedelmi momentumává nőtte ki magát az évek folyamán. A Black Friday Amerikából származik, ahol a hálaadás ünnepe mindig november negyedik csütörtökére esik, a bevásárlónap pedig az utána következő péntek.

A Black Friday kifejezés kezdetben csak negatív jelentéssel bírt, így nevezték az 1869-es pénzügyi válságot. Majd az 1960-as évektől Philadelphiában kezdték használni a sűrű forgalomra utalva, hiszen a Black Friday-jel indul meg a téli bevásárlószezon. Ez pedig hatalmas tömeggel, közlekedési dugókkal és fejetlenséggel járt.
 

 
forrás: freepik.com

A MarketWorld sem marad ki a Black Friday kedvezményözönéből, idén is gigászi akciókkal készülünk. Termékkategóriák, amik biztosan benne lesznek kínálatunkban: szórakoztató elektronika, háztartási kis- és nagygépek, porszívók, szépségápolási eszközök és még sok minden más.

Amennyiben nincs ötleted, hogy miként készülj fel a Black Friday-re, összeállítottunk egy tízpontos listát, ami mankót nyújt az előkészületekhez.
 

 
forrás: giphy.com

| 10+1 hasznos tipp, ha Black Friday-kor vásárolsz:

1. Első körben egyszerű dolgod van – akár a JOY-Napok alkalmával, járd körbe a lakásod, hogy lásd mik azok a dolgok, amikre szükséged van.

2. Készíts papíralapú listát ezekről a dolgokról vagy ha a telefonodba jegyzetelve csinálod, még annak az esélye is kisebb, hogy otthon felejted azt.

3. A listakészítés részeként hasznos lehet, ha utánajársz azoknak a termékeknek, amelyekre igényt tartasz. Olvass az interneten termékajánlókat, leírásokat, valamint vásárlói véleményeket! Sőt, ha nagyon biztos akarsz lenni a dolgodban, videókat is nézz, rengeteg termékteszt is fellelhető a web bugyraiban!

4. Nézz utána a kiszemelt termékek árainak!

5. Feltétlenül mérlegelj! Ne költs feleslegesen vagyonokat olyan dolgokra, amiket később nem használsz majd! Ne hagyd magad manipulálni, ne dőlj be minden jól hangzó reklámnak!

6. Ellenőrizd, hogy melyek azok az üzletláncok, ahol lehetőséged van online vásárlásra! Előfordulhat, hogy csak olyan termékekre van szükséged, amelyeket beszerezhetsz webáruházakból. Ebben az esetben szerencsés vagy, hiszen tengernyi időt és energiád spórolhatsz.

7. Ha azok közé tartozol, akik vásárolnak külföldről, és szeretsz kísérletezni, használj mobilos applikációkat, például az eBay és az Amazon is rendelkezik ilyen szolgáltatással.

8. Ügyelj a környezettudatosságra! Legyen nálad vászonszatyor, amiben könnyedén elférnek kisebb méretű termékek, így nem sokszorosodik háztartásodban a nejlon zacskók száma.

9. Amennyiben lehetőséged van rá, vásárolj helyi érdekeltségű termékeket! Ezáltal igazán tudatos vásárlóvá léphetsz elő, hiszen így környezetedet is véded, mivel a helyi termékek szállításához nincs szükség különböző, akár több országon átívelő környezetszennyező tevékenységre.

10. A Black Friday-re való készülődés részeként böngészd át a boltok online felületeit! Ez meglehetősen fontos, hiszen vannak üzletek, ahol a Black Friday-t más akciók is megelőzik/követik. Remek példa erre webáruházunk, ahol a novembert a Green Friday-jel zárjuk 2019. november 29. és december 2. között.

10+1. Kerüld a csalókat! Győződj meg róla, hogy az akciós termékre van garancia, ellenkező esetben gyanús a szituáció, illetve ha egy üzlet kevés terméket von be az általánosnak hirdetett akcióba, szintén aggodalomra ad okot.
 

 
forrás: giphy.com

Ne feledd, a vásárlási szezont megnyitó őrület, vagyis a Black Friday 2019. november 22. és 25. között zajlik! A visszaszámlálás már elkezdődött.
 

Blog

Útmutatás, tippek és praktikák mindenkinek a hétköznapokra. Termékajánlók, receptek, közérdekű bejegyzések az elektronikai cikkek világából. Minden, ami életmód, háztartás és műszaki cikk.

Kategóriák
Tagek
30 day fitness challenge (1) adattörlési matrica (1) ajándék (5) ajándék nőknek (2) ajándékötletek (2) akció (1) aktivitásmérő (2) allergénmentes (4) allergia (7) allergia ellen (1) alma (1) alulfagyasztós hűtőszekrény (1) applikáció (1) aprítógép (1) aroma diffúzor (1) atom (1) audio (2) automata darálós kávéfőző (1) automata kávéfőző (2) automata kávéfőző otthonra (1) automata kávégép (3) autófelszerelés (1) álló porszívó (4) baba biztonság (2) baba&mama (2) backtoschool (1) bbq (1) beépíthető eszközök (3) beépíthető főzőlap (1) beépíthető gázfőzőlap (1) beépíthető hűtő (1) bébiőr (2) biofresh (1) Black Friday (1) bluetooth fülhallgató (3) bluetooth hangszóró (2) borhűtő (1) borotva (2) botmixer (1) Braun epilátor (2) buli (3) business box (1) dekoráció (4) dettol kézfertőtlenítő (1) diffúzor (1) dobozsérült (1) edénykészlet (1) edényszárító (1) edénytároló (1) egészség (27) egészséges életmód (9) egészséges nassolnivalók (1) elektromos fogkefe (3) elektromos fogkefe fej (1) elektromos főzőlap (1) elektromos kávéfőző (1) elektromos készülékek (1) elektromos kotyogó (1) elektromos roller (1) elektromos roller xiaomi (1) elektromos scooter (1) energetikai besorolás (1) energia (2) energiabesorolás (1) energiacímke (1) energiahatékonyság (1) energiaosztály (1) energiatakarékosság (1) epilátor (1) espresso kávéfőző (1) Eta robotporszívó (1) életmód (2) életmódváltás (2) értékcsökkent (1) ételkészítés (13) étrend (1) fagyasztó (4) fagyasztóláda (1) fagyasztószekrény (1) fagyigép (2) fagylaltkészítő gép (1) farsang (2) farsangi jelmezek (1) fáradtság ellen (1) fejhallgató (3) fekete péntek (1) fertőtlenítés (2) fesztivál (1) férfi szépségápolás (2) filteres kávé (1) fitness app (1) foci (1) foci eb (1) fogmosás (3) fogyasztás (1) forró italok (1) forrólevegős fritőz (3) főzés (1) fritőz (1) fülhallgató (4) fürdőszobai kiegészítők (1) füstölő (1) fűnyíró (1) fűtés (1) fűtéstechnika (1) garancia (2) garancia hosszabbítás (1) gázfőzőlap (1) gőzállomás (3) GPS (1) green kitchen (1) grill receptek (1) grillezés (5) grillsütő (2) gyerek elektromos fogkefe (1) gyümölcs (5) gyümölcscentrifuga (3) gyümölcsprés (3) hajápolás (1) hajformázás (1) hajsütővas (1) hajszárító (1) hajvasaló (1) halloween (2) halloween tök (1) hangsugárzó (1) hangulat (7) Haylou (1) háztartás (70) háztartási gépek (3) hifi (1) higiénia (1) hordozható rádió (1) hot dog készítő (1) hot dog készítő gép (1) hősugárzó (1) hőszivattyús szárítógép (2) Huawei okosóra (1) húsvét (2) húsvét 2021 (1) húsvéti népszokások (1) hűtés (9) hűtő (1) hűtőszekrény (8) hűtőszekrény energiaosztályok (1) illóolaj diffúzor (1) indukciós főzőlap (2) indy evo (1) indy evo fülhallgató (1) informatika (2) IPL (1) iskolakezdés (1) IT (1) itatópohár (1) játék (1) jelmez (1) jégkocka készítő gép (2) jégkockakészítő (1) joghurtkészítő (1) joy napok (1) jótállás (2) kandalló (1) kapszulás kávé (1) kapszulás kávéfőző (1) karácsony (5) kávéfőző (4) kávéfőzőgép (2) kávégép (7) kávégépek (2) kávékapszula (1) kávépárna (2) kávézás (8) kedvezmény kupon (1) Kenwood robotgép (1) kenyérsütő (1) kerámia főzőlap (1) kert (5) kertápolás (4) kerti bútor (1) kerti eszközök (6) kerti grill (1) kerti grillsütő (1) kerti munkák (1) kerti parti (1) keskeny szárítógép (1) készülődés (8) kézfertőtlenítő (1) kézfertőtlenítő gél (1) kézi porszívó (4) kézi ruhagőzölő (1) kis konyha (1) kiterjesztett garancia (1) klíma (4) kombinált hűtő (1) kondenzációs szárítógép (2) konyha (2) konyhabútor (1) konyhai eszközök (31) konyhai gépek (1) konyhai kiegészítők (2) konyhaszekrény (1) kotyogó (1) kotyogós kávéfőző (1) kozmetikai szalon (3) kreppelő (1) Krups kávéfőző (1) kuponakció (1) kuponnapok (1) kültéri fényforrás (1) l alakú konyhabútor (1) labdarúgás (1) laptop (2) LatteGo (1) lemezlejátszó (1) levegőtisztítás (1) levegőtisztító készülék (1) leves (2) léghűtő (1) légkondi (1) légtisztító (2) légtisztító berendezés (1) légtisztító berendezés lakásba (1) légtisztító készülék (2) légtisztító párásító (2) légtisztíttó (1) LG (2) LG ThinQ (1) Liebherr (1) Liebherr hűtő (1) limonádé (1) limonádé recept (1) lumea (2) Metaltex (1) mi band 4 (1) mi band 5 (1) mi band 6 (1) mikró (3) milyen légtisztítót vegyek (1) milyen szárítógépet vegyek (2) mobil klíma (1) monitor (2) morzsaporszívó (3) mosás (7) mosogatás (4) mosogatógép (4) mosogatógép energiaosztályok (1) mosó és szárító gép (2) mosógép (8) mosógép energiaosztályok (1) mosógép szárítógép (2) mosó-szárítógép (3) mozgás (1) műszaki webáruház (1) Mybandz (1) myfitnesspal (1) nasi (1) nassolnivaló (1) navigáció (1) nemzetközi nőnap (2) neo frost (1) Nespresso (1) nmhh (1) no frost (1) no frost plus (1) notebook (2) női szépségápolás (3) nőnap (2) nőnap 2021 (1) nyár (10) nyelvtanulás (1) nyomtató (1) okos tv (1) okoskarkötő (2) okosóra (2) okosóra szíj (1) okosóraszíj (1) olajradiátor (1) olajsütő (1) olcsó műszaki cikkek (1) oled (1) oled tv (1) OneBlade (2) Oral B elektromos fogkefe (1) Oral-B elektromos fogkefe (1) otthon (17) otthoni szódagép (1) órás rádió (1) ózonsterilizátor (1) ötletek (3) ősz (3) padlóápolás (5) párásító (2) párásító légtisztító (1) párnás kávéfőző (1) pároló (2) PerfectCare (1) perifériák (2) Philips (13) Philips Airfloss (1) Philips audio (1) Philips Avent (1) Philips Diamondclean (1) philips epilátor (1) Philips fogkefe (1) Philips légtisztító (2) Philips porszívó (1) Philips PowerPro Aqua (1) Philips Sonicare (1) Philips soundbar (1) Philips turmixgép (1) Philips TV (1) pite (1) plant nanny (1) popcornkészítő (2) porszívó (10) porzsák nélküli porszívó (2) presszó kávéfőző (1) projektor (1) qled (1) qled tv (1) rádió (1) recept (12) Remington hajszárító (1) rezsó (1) robotporszivo (1) robotporszívó (3) ruhaápolás (2) ruhaszárító (1) Samsung (1) Samsung okosóra (1) side by side hűtő (1) Skullcandy (1) Skullcandy fejhallgató (1) skullcandy indy evo fülhallgató (1) skullcandy push fülhallgató (1) skullcandy push ultra (1) sleep monitor (1) smart tv (1) smoothie (1) smoothie készítő (1) sodaco (1) sodastream (1) sodastream szörp (1) soundbar (1) soundmachine (1) sólámpa (1) sterilizáló (1) stop frost (1) strava (1) sütemény (2) sütés,főzés (30) sütő (3) szappanadagoló (1) szaritogepek (1) Szarvasi (3) szájápolás (3) szájzuhany (1) számítástechnika (2) száraz nedves porszívó (1) száraz november (1) szárítógép (4) szárítógépek (1) szellőztetés (1) szendvicssütő (1) szépségápolás (12) szépséghibás (1) szilveszter (2) szokások (1) szódagép (1) szódagép palack (1) szódakészítő gép (1) szónikus fogkefe (1) szórakozás (15) szórakoztató elektronika (1) szőrtelenítés (6) szőrtelenítő (1) szőrtelenítő gép (1) takarítás (3) takarítógép (5) tanszerek (1) tanulás (1) tartós szőrtelenítés (1) tavaszi fáradtság (1) tárolás (1) technológia (7) Tefal (1) Tefal leveskészítő (1) telefonos applikáció (2) televízió (4) termékbiztosítás (2) textilápolás (3) Thomas aqua (1) Thomas porszívó (1) tippek (3) tisztaság (23) total no frost (1) tökfaragás (1) töklámpás (1) true wireless (1) tudatosság (8) turmix (1) turmix receptek (1) turmixgép (4) tv (1) utazás (1) újszülött szett (1) ünnep (15) Valentin-nap (2) vasalás (3) vásárlás (2) vegán (1) vegán ételek (1) vegán étrend (1) vegetarianizmus (1) vegetáriánus ételek (1) ventilátor (2) vezeték nélküli fülhallgató (3) vezeték nélküli porszívó (1) vezetékes álló porszívó (1) video bébiőr (1) vizes porszívó (1) vízálló okosóra (1) vízszűrős porszívó (1) Whirlpool (2) Whirlpool 6 érzék (2) whirlpool 6 érzék sütő (1) Whirlpool 6 sense (1) Whirlpool 6. érzék (3) Whirlpool 6th sense (2) Whirlpool elöltöltős mosógép (1) Whirlpool felültöltős mosógép (1) Whirlpool hűtő (1) Whirlpool mosogatógép (1) Whirlpool mosógép (2) Whirlpool mosógép használata (1) Whirlpool sense 6 (1) Whirlpool Supreme Care (1) Whirlpool Supreme Care mosógép (1) whirlpool sütő (1) Whirlpool szárítógép (1) Whirlpool zen (1) Xiaomi (3) xiaomi aktivitásmérő (1) xiaomi elektromos roller (1) Xiaomi légtisztító (1) xiaomi mi band (2) xiaomi mi band 6 (1) xiaomi mi smart band 6 (1) Xiaomi okosóra (1) xiaomi roller pro (1) xiaomi rollerek (1) yazio (1) zene (2) zenehallgatás (4) zsírégetés (1)