Műveletek
Kosár
A kosár jelenleg üres.
Kosár tartalma, rendelés
Erdős Gréta
2020.04.28. 13:50

Kéztisztító zselé - mi ezt ajánljuk!

Minden, amit az NCH Healthy Hands Aloe zseléről és a Dettol gélről tudni kell

 
Mint ahogy azt néhány korábbi termékajánlónkban is hangsúlyoztuk, ezúttal is kiemeljük, hogy milyen fontos jelenleg a járványhelyzet miatt a megfelelő minőségű fertőtlenítés háztartásunkban, a közösségi terekben és a munkahelyeken. Természetesen nemcsak különböző berendezésekkel (például: légtisztító, ózonsterilizátor) tehetünk a betegség terjedése ellen, hanem egyénenként is hozzájárulhatunk a megelőzéshez külsőleg alkalmazott fertőtlenítőszerekkel. Így ezúttal a Dettol antibakteriális kézfertőtlenítőjét, illetve az NHC zseléjét mutatjuk be, és ismertetjük azok használatát.

 
A járványhelyzet kapcsán már egy ideje tisztában vagyunk vele, hogy a koronavírus ellen mindannyiunknak javasolt néhány alapvető egészségügyi előírást betartanunk, ilyenek a maszkviselés, a távolságtartás vagy a gyakori szappanos kézmosás. Legutóbbi tényező rendkívül meghatározó higiénés szempontból, mivel kezünkön néhány óra leforgása alatt 500-1000 baktérium is megtelepedhet, így szennyezzük tovább azokat a felületeket, amelyekhez hozzáérünk. Kutatások pedig már arra is rámutattak, hogy a koronavírus különböző anyagú felszíneken órákig vagy akár napokig is fennmarad és fertőz. Ezáltal könnyedén terjed érintkezés útján, hasonlóan olyan légúti fertőzésekhez, mint az influenza vagy a nátha. Így ezeknek a betegségeknek a terjedését legegyszerűbben a gyakori szappanos kézmosással, illetve kézfertőtlenítő használatával előzhetjük meg.
 
 
Amennyiben nincs lehetőségünk kezet mosni, használjunk magas (a WHO ajánlása szerint 60% feletti) alkoholtartalmú kézfertőtlenítőt! Ez rendkívül fontos, hiszen az említett szer képes semlegesíteni a vírusokat, baktériumokat. Ráadásul az alkohol alapú kézfertőtlenítő teljes mértékben elpárolog a kézről, így nem marad hátra a kézen semmilyen fertőtlenítő hatóanyag. A 100%-os alkoholt pedig – bármilyen hatékonynak tűnik első ránézésre – tanácsos elkerülni, mivel az kártékony lehet, kiszárítja, irritálja a bőrt.
 
 
• Az NCH Healthy Hands Aloe kézfertőtlenítő gél állagú, ami előnyt jelent a teljesen folyékony halmazállapotú szerekkel szemben, mivel a zselés anyag nem folyik le a kezünkről, illetve eloszlatni is könnyebb azt. A termék alkoholtartalma több mint 70%, a készítmény baktérium-, gomba- és vírusölő hatású. Használata gyors és egyszerű, így könnyedén megszabadulhatsz a bőrödön megtapadó kórokozóktól, a szer ráadásul öblítést sem igényel, így bárhová magaddal viheted, és alkalmazhatod, amikor szükséges. Használat során bőröd kiszáradásától sem kell tartanod, mivel a gél aloe verát tartalmaz.
  
 
• A Dettol terméke folyamatos védelmet biztosít használatot követően. A bőrgyógyászatilag tesztelt készítmény elpusztítja a kórokozók 99,9%-át, mindezt víz és szappan hozzáadása nélkül teszi, így a gél kitűnő higiéniai megoldást nyújt az anyáknak és minden családtagnak, akinek állandó védelemre van szüksége. Sőt, a gél frissességet biztosít, és használat után sem lesz tőle ragadós a bőr.
 
 
 
Rendkívül fontos megemlíteni azt is, hogy a kézfertőtlenítők használati útmutatóját – meg kell várni, amíg a szer megszárad a kezünkön, illetve fontos a megfelelő mennyiség használata, valamint annak alapos eloszlatása – be kell tartani, ugyanis ennek hiányában ronthatunk az eredményen. Azt se feledjük, hogy a gél felvitele közben és száradás után ne érje kezünket víz.
 
Ezért néhány pontban összeszedtük a termékek javallott használatát:
 
 
Tedd mindennapjaid részévé a kézfertőtlenítő használatát, ezzel is óvva sajátod és mások egészségét!
 

Blog

Útmutatás, tippek és praktikák mindenkinek a hétköznapokra. Termékajánlók, receptek, közérdekű bejegyzések az elektronikai cikkek világából. Minden, ami életmód, háztartás és műszaki cikk.

Kategóriák
Tagek
30 day fitness challenge (1) adattörlési matrica (1) ajándék (5) ajándék nőknek (2) ajándékötletek (2) akció (1) aktivitásmérő (2) allergénmentes (4) allergia (7) allergia ellen (1) alma (1) alulfagyasztós hűtőszekrény (1) applikáció (1) aprítógép (1) aroma diffúzor (1) atom (1) audio (2) automata darálós kávéfőző (1) automata kávéfőző (2) automata kávéfőző otthonra (1) automata kávégép (3) autófelszerelés (1) álló porszívó (4) baba biztonság (2) baba&mama (2) backtoschool (1) bbq (1) beépíthető eszközök (3) beépíthető főzőlap (1) beépíthető gázfőzőlap (1) beépíthető hűtő (1) bébiőr (2) biofresh (1) Black Friday (1) bluetooth fülhallgató (3) bluetooth hangszóró (2) borhűtő (1) borotva (2) botmixer (1) Braun epilátor (2) buli (3) business box (1) dekoráció (4) dettol kézfertőtlenítő (1) diffúzor (1) dobozsérült (1) edénykészlet (1) edényszárító (1) edénytároló (1) egészség (27) egészséges életmód (9) egészséges nassolnivalók (1) elektromos fogkefe (3) elektromos fogkefe fej (1) elektromos főzőlap (1) elektromos kávéfőző (1) elektromos készülékek (1) elektromos kotyogó (1) elektromos roller (1) elektromos roller xiaomi (1) elektromos scooter (1) energetikai besorolás (1) energia (2) energiabesorolás (1) energiacímke (1) energiahatékonyság (1) energiaosztály (1) energiatakarékosság (1) epilátor (1) espresso kávéfőző (1) Eta robotporszívó (1) életmód (2) életmódváltás (2) értékcsökkent (1) ételkészítés (13) étrend (1) fagyasztó (4) fagyasztóláda (1) fagyasztószekrény (1) fagyigép (2) fagylaltkészítő gép (1) farsang (2) farsangi jelmezek (1) fáradtság ellen (1) fejhallgató (3) fekete péntek (1) fertőtlenítés (2) fesztivál (1) férfi szépségápolás (2) filteres kávé (1) fitness app (1) foci (1) foci eb (1) fogmosás (3) fogyasztás (1) forró italok (1) forrólevegős fritőz (3) főzés (1) fritőz (1) fülhallgató (4) fürdőszobai kiegészítők (1) füstölő (1) fűnyíró (1) fűtés (1) fűtéstechnika (1) garancia (2) garancia hosszabbítás (1) gázfőzőlap (1) gőzállomás (3) GPS (1) green kitchen (1) grill receptek (1) grillezés (5) grillsütő (2) gyerek elektromos fogkefe (1) gyümölcs (5) gyümölcscentrifuga (3) gyümölcsprés (3) hajápolás (1) hajformázás (1) hajsütővas (1) hajszárító (1) hajvasaló (1) halloween (2) halloween tök (1) hangsugárzó (1) hangulat (7) Haylou (1) háztartás (70) háztartási gépek (3) hifi (1) higiénia (1) hordozható rádió (1) hot dog készítő (1) hot dog készítő gép (1) hősugárzó (1) hőszivattyús szárítógép (2) Huawei okosóra (1) húsvét (2) húsvét 2021 (1) húsvéti népszokások (1) hűtés (9) hűtő (1) hűtőszekrény (8) hűtőszekrény energiaosztályok (1) illóolaj diffúzor (1) indukciós főzőlap (2) indy evo (1) indy evo fülhallgató (1) informatika (2) IPL (1) iskolakezdés (1) IT (1) itatópohár (1) játék (1) jelmez (1) jégkocka készítő gép (2) jégkockakészítő (1) joghurtkészítő (1) joy napok (1) jótállás (2) kandalló (1) kapszulás kávé (1) kapszulás kávéfőző (1) karácsony (5) kávéfőző (4) kávéfőzőgép (2) kávégép (7) kávégépek (2) kávékapszula (1) kávépárna (2) kávézás (8) kedvezmény kupon (1) Kenwood robotgép (1) kenyérsütő (1) kerámia főzőlap (1) kert (5) kertápolás (4) kerti bútor (1) kerti eszközök (6) kerti grill (1) kerti grillsütő (1) kerti munkák (1) kerti parti (1) keskeny szárítógép (1) készülődés (8) kézfertőtlenítő (1) kézfertőtlenítő gél (1) kézi porszívó (4) kézi ruhagőzölő (1) kis konyha (1) kiterjesztett garancia (1) klíma (4) kombinált hűtő (1) kondenzációs szárítógép (2) konyha (2) konyhabútor (1) konyhai eszközök (31) konyhai gépek (1) konyhai kiegészítők (2) konyhaszekrény (1) kotyogó (1) kotyogós kávéfőző (1) kozmetikai szalon (3) kreppelő (1) Krups kávéfőző (1) kuponakció (1) kuponnapok (1) kültéri fényforrás (1) l alakú konyhabútor (1) labdarúgás (1) laptop (2) LatteGo (1) lemezlejátszó (1) levegőtisztítás (1) levegőtisztító készülék (1) leves (2) léghűtő (1) légkondi (1) légtisztító (2) légtisztító berendezés (1) légtisztító berendezés lakásba (1) légtisztító készülék (2) légtisztító párásító (2) légtisztíttó (1) LG (2) LG ThinQ (1) Liebherr (1) Liebherr hűtő (1) limonádé (1) limonádé recept (1) lumea (2) Metaltex (1) mi band 4 (1) mi band 5 (1) mi band 6 (1) mikró (3) milyen légtisztítót vegyek (1) milyen szárítógépet vegyek (2) mobil klíma (1) monitor (2) morzsaporszívó (3) mosás (7) mosogatás (4) mosogatógép (4) mosogatógép energiaosztályok (1) mosó és szárító gép (2) mosógép (8) mosógép energiaosztályok (1) mosógép szárítógép (2) mosó-szárítógép (3) mozgás (1) műszaki webáruház (1) Mybandz (1) myfitnesspal (1) nasi (1) nassolnivaló (1) navigáció (1) nemzetközi nőnap (2) neo frost (1) Nespresso (1) nmhh (1) no frost (1) no frost plus (1) notebook (2) női szépségápolás (3) nőnap (2) nőnap 2021 (1) nyár (10) nyelvtanulás (1) nyomtató (1) okos tv (1) okoskarkötő (2) okosóra (2) okosóra szíj (1) okosóraszíj (1) olajradiátor (1) olajsütő (1) olcsó műszaki cikkek (1) oled (1) oled tv (1) OneBlade (2) Oral B elektromos fogkefe (1) Oral-B elektromos fogkefe (1) otthon (17) otthoni szódagép (1) órás rádió (1) ózonsterilizátor (1) ötletek (3) ősz (3) padlóápolás (5) párásító (2) párásító légtisztító (1) párnás kávéfőző (1) pároló (2) PerfectCare (1) perifériák (2) Philips (13) Philips Airfloss (1) Philips audio (1) Philips Avent (1) Philips Diamondclean (1) philips epilátor (1) Philips fogkefe (1) Philips légtisztító (2) Philips porszívó (1) Philips PowerPro Aqua (1) Philips Sonicare (1) Philips soundbar (1) Philips turmixgép (1) Philips TV (1) pite (1) plant nanny (1) popcornkészítő (2) porszívó (10) porzsák nélküli porszívó (2) presszó kávéfőző (1) projektor (1) qled (1) qled tv (1) rádió (1) recept (12) Remington hajszárító (1) rezsó (1) robotporszivo (1) robotporszívó (3) ruhaápolás (2) ruhaszárító (1) Samsung (1) Samsung okosóra (1) side by side hűtő (1) Skullcandy (1) Skullcandy fejhallgató (1) skullcandy indy evo fülhallgató (1) skullcandy push fülhallgató (1) skullcandy push ultra (1) sleep monitor (1) smart tv (1) smoothie (1) smoothie készítő (1) sodaco (1) sodastream (1) sodastream szörp (1) soundbar (1) soundmachine (1) sólámpa (1) sterilizáló (1) stop frost (1) strava (1) sütemény (2) sütés,főzés (30) sütő (3) szappanadagoló (1) szaritogepek (1) Szarvasi (3) szájápolás (3) szájzuhany (1) számítástechnika (2) száraz nedves porszívó (1) száraz november (1) szárítógép (4) szárítógépek (1) szellőztetés (1) szendvicssütő (1) szépségápolás (12) szépséghibás (1) szilveszter (2) szokások (1) szódagép (1) szódagép palack (1) szódakészítő gép (1) szónikus fogkefe (1) szórakozás (15) szórakoztató elektronika (1) szőrtelenítés (6) szőrtelenítő (1) szőrtelenítő gép (1) takarítás (3) takarítógép (5) tanszerek (1) tanulás (1) tartós szőrtelenítés (1) tavaszi fáradtság (1) tárolás (1) technológia (7) Tefal (1) Tefal leveskészítő (1) telefonos applikáció (2) televízió (4) termékbiztosítás (2) textilápolás (3) Thomas aqua (1) Thomas porszívó (1) tippek (3) tisztaság (23) total no frost (1) tökfaragás (1) töklámpás (1) true wireless (1) tudatosság (8) turmix (1) turmix receptek (1) turmixgép (4) tv (1) utazás (1) újszülött szett (1) ünnep (15) Valentin-nap (2) vasalás (3) vásárlás (2) vegán (1) vegán ételek (1) vegán étrend (1) vegetarianizmus (1) vegetáriánus ételek (1) ventilátor (2) vezeték nélküli fülhallgató (3) vezeték nélküli porszívó (1) vezetékes álló porszívó (1) video bébiőr (1) vizes porszívó (1) vízálló okosóra (1) vízszűrős porszívó (1) Whirlpool (2) Whirlpool 6 érzék (2) whirlpool 6 érzék sütő (1) Whirlpool 6 sense (1) Whirlpool 6. érzék (3) Whirlpool 6th sense (2) Whirlpool elöltöltős mosógép (1) Whirlpool felültöltős mosógép (1) Whirlpool hűtő (1) Whirlpool mosogatógép (1) Whirlpool mosógép (2) Whirlpool mosógép használata (1) Whirlpool sense 6 (1) Whirlpool Supreme Care (1) Whirlpool Supreme Care mosógép (1) whirlpool sütő (1) Whirlpool szárítógép (1) Whirlpool zen (1) Xiaomi (3) xiaomi aktivitásmérő (1) xiaomi elektromos roller (1) Xiaomi légtisztító (1) xiaomi mi band (2) xiaomi mi band 6 (1) xiaomi mi smart band 6 (1) Xiaomi okosóra (1) xiaomi roller pro (1) xiaomi rollerek (1) yazio (1) zene (2) zenehallgatás (4) zsírégetés (1)