Műveletek
Kosár
A kosár jelenleg üres.
Kosár tartalma, rendelés
B. Balázs
2020.12.08. 10:53

Milyen szárítógépet válasszak?

Szárítógépek típusai, előnyei és legfontosabb funkciói

Manapság egyre elterjedtebb berendezésnek számítanak a háztartásokban a különböző szárítógépek, mivel kifejezetten praktikus és hasznos a használatuk. Akár csak a téli időszakban, akár egész évben, a készülék komoly segítséget nyújt nagyobb mennyiségű ruhák mosása során.
 

A szárítógép már egyáltalán nem számít luxuscikknek, használatukkal nem kell kerülgetnünk a lakásban a vizes ruhákat - ami egyébként hosszútávon az egészségünknek sem tesz jót -, hanem kizárólag egy konnektor szükséges a működésükhöz, nem úgy, mint korábban, amikor még át kellett fúrni a falat ahhoz, hogy kivezessük rajta a meleg gőzt.

 

 

 

A szárítógépek használatának egyik hátránya, hogy nagy energiaigényűek is lehetnek a berendezések, éppen ezért nem mindegy, milyen készüléket választunk. Ebben fogunk most segítséget nyújtani.

A szárítógépeket működési elvük alapján 3 csoportra osztjuk fel:

Kondenzációs szárítógépek: a nedves levegőt a gépen belül keringetik, a vizes levegőt egy hőcserélő rendszeren keresztül lehűtik és az így kicsapódó vizet egy tartályba gyűjtik, vagy csövön keresztül kiengedik a lefolyóba. Előnyük, hogy csendesebb működést biztosítanak.

Hőszivattyús szárítógépek: zárt rendszeren belül keringetik a meleg levegőt és lehűtve azt párátlanítják. Előnyük, hogy alacsonyabb hőfokon szárítanak, így kezelni tudják a kényesebb ruhaneműket is.

Mosó-szárítógépek (kombinált): egyre elterjedtebb típusnak számítanak a kombinált mosó- és szárítógépek. Alapvetően azoknak ajánlott ezt a készüléktípust beszerezni, akiknek logikusan kevesebb hely áll rendelkezésükre a lakásban. Azonban fontos figyelembe venni, hogy a mosó-szárítógépek lényegesen kevesebb kapacitással bírnak, mint szabadonálló társaik, ugyanis 2-3 kilogrammal kevesebb ruhát képesek szárítani, így folyton kompromisszumot kell kötnünk annak érdekében, hogy ugyanannyit mossunk, mint amennyit szárítani tudunk. Előnyük viszont, hogy jóval kevesebb energiát és vizet használnak fel, mint a többi típus. Ezeknél a készülékeknél a kifolyócsövön keresztül távozik a víz, bekötésük pedig egyszerű, úgy történik, mint egy hagyományos mosógép esetében. E típus hátránya, hogy nagyobb eséllyel hibásodik meg, mint egy különálló készülék, hiszen dupla annyit dolgozik.

 

Kondenzációs szárítógép Hőszivattyús szárítógép Kombinált mosó-szárító gép

 

1. Teljesítmény

Az egyik leggyakrabban előforduló kérdés és visszatartó erő a vásárlás folyamán a fogyasztás, hiszen közismerten megdobhatják azt ezek a készülékek. A jó hír erre vonatkozóan az, hogy az új típusoknál a gyártók ezt a problémát folyamatosan orvosolják a rohamosan fejlődő technológiának köszönhetően, így például a hőszivattyús szárítógépek lényegesen kevesebbet fogyasztanak, mint a kondenzációsak.

 

 

Egy kondenzációs szárítógépet alapvetően D-től B energiaosztályig vásárolhatunk meg, a hőszivattyús készülékek viszont már A és A+++ között állnak rendelkezésünkre. Illetve ne feledkezzünk meg az új energiabesorolásokról sem, erről bővebben itt írtunk. Ezáltal a hőszivattyús gépek értelemszerűen drágábbak, viszont fele akkora a fogyasztásuk és a ruhákat is sokkal jobban kímélik, így hosszútávon ezek a típusok minősülnek jobb befektetésnek.

 

 

 

2. Szárítási kapacitás
 
Azt, hogy milyen szárítógépet vásároljunk kapacitás tekintetében, tulajdonképpen úgy határozhatjuk meg, hogy megnézzük, hetente átlagosan hányszor kell mosnunk. Ezen kívül amellett sem szabad elsiklanunk, hogy ha már van mosógép a háztartásunkban, akkor annak kilogramm kapacitásához igazítsuk a szárítógépét is. Ez azért praktikus, mert így nem kell egy adag vizes ruhát félrerakni, hanem mosást követően egyből mehet a teljes adag a szárítógépbe.
 
 
Gyakoriság
Javasolt szárítógép (kapacitás)
Kevesebb, mint heti 3 alkalom
• 4-5 kg
Heti 3-6 alkalom
• 5-7 kg
Több, mint heti 6 alkalom
• 8-10 kg
 
 
Vásárlás előtt azt is át kell gondolni, hogy mennyi helyet igényel a készülék. Kitűnő opció az elhelyezésre az is, ha egy összeépítő keret segítségével a mosógép tetejére helyezzük a szárítógépet. Ebben az esetben arra kell ügyelnünk, hogy a készülékek mérete megegyezzen, illetve a mosógépnek elöltöltősnek kell lennie.
 
 
 

3. Zajszint

A berendezések termékadatlapján decibelben szerepel az egyes készülékek zajszintje. Minél alacsonyabb ez a szám, annál csendesebben működik a készülék. Általánosságban elmondható, hogy a kondenzációs szárítógépek halkabban üzemelnek.

 

 

4. Tisztítás

A szárítógépek víztartályát ajánlott minden szárítási ciklus után kitisztítani, ez mindössze annyit takar, hogy a tartályt ki kell húzni, és a benne található kondenzvizet a lefolyóba kell önteni. Ezzel szemben számos olyan készülék akad, amelyet rá lehet csatlakoztatni a lefolyóhálózatra, ebben az esetben a víz magától távozik.

A szárítógépek egy vagy két szöszszűrővel rendelkeznek, a szűrő a dob és az ajtó között található, mely könnyedén kihúzható és megtisztítás után összepattintva visszahelyezhető. Ezt minden szárítás után érdemes kitisztítani, mivel ha eltömődik, a gép nem képes megfelelően funkcionálni. Az alsó szűrőt az ötödik szárítás után kell tisztítani, ezt a berendezés magától jelzi. A szűrőt porszívóval vagy kefével tisztíthatjuk meg a lerakódásoktól, a szűrő szivacsát pedig vízzel kell kimosni.

A dobról se feledkezzünk meg, ugyanis érdemes bizonyos időnként áttörölni azt ecetes ronggyal, így a ruhákból lerakódott mosószer-maradványokat eltávolíthatjuk a gépből. 

 


 
5. Extrák (kijelzők, funkciók)

Alapvetően léteznek hagyományos nyomógombos vezérlőrendszerrel ellátott gépek, illetve a korszerűbbek a digitális kijelzővel ellátott szárítók. Ma már rengeteg olyan szárítógéppel találkozhatunk, amelyek nagy felbontással rendelkező magyar nyelvű TFT kijelzővel vannak ellátva, így a szárítási folyamatot távolról is kényelmesen nyomon követhetjük. Továbbá néhány gyártó szárítógépei már dobvilágítással is rendelkeznek, így a ruhák ki- és bepakolása sokkal egyszerűbb és kényelmesebb.

Fontos szót ejtenünk az ECO funkcióról, amely nem elérhető még minden készülék esetében, viszont ezzel funkcióval az energiafogyasztás csökkenthető, minimalizálható. Emellett az allergia programok egészségi állapotunk javítását szolgálják, hiszen képesek eltávolítani az allergiát és légzőszervi problémákat okozó porszemeket és -atkákat.

A vasalást és gyűrődést könnyítő funkció jelentősen megkönnyíti otthoni munkánkat, sokkal puhább és simább állapotban vehetjük ki ruháinkat és a vasalás is sokkalta gyorsabbá válik e funkció használatával.

A drágább árkategóriájú készülékek esetében már elérhetők okostelefonra fejlesztett applikációk is (Wi-Fi funkció), amelyek segítségével nyomon követhetjük a szárítási folyamatokat akkor is, ha éppen úton vagyunk.

 

 

 

Reméljük, tudtunk segíteni az ideális szárítógép kiválasztásában. :-)

 

Blog

Útmutatás, tippek és praktikák mindenkinek a hétköznapokra. Termékajánlók, receptek, közérdekű bejegyzések az elektronikai cikkek világából. Minden, ami életmód, háztartás és műszaki cikk.

Kategóriák
Tagek
30 day fitness challenge (1) adattörlési matrica (1) ajándék (5) ajándék nőknek (2) ajándékötletek (2) akció (1) aktivitásmérő (2) allergénmentes (4) allergia (7) allergia ellen (1) alma (1) alulfagyasztós hűtőszekrény (1) applikáció (1) aprítógép (1) aroma diffúzor (1) atom (1) audio (2) automata darálós kávéfőző (1) automata kávéfőző (2) automata kávéfőző otthonra (1) automata kávégép (3) autófelszerelés (1) álló porszívó (4) baba biztonság (2) baba&mama (2) backtoschool (1) bbq (1) beépíthető eszközök (3) beépíthető főzőlap (1) beépíthető gázfőzőlap (1) beépíthető hűtő (1) bébiőr (2) biofresh (1) Black Friday (1) bluetooth fülhallgató (3) bluetooth hangszóró (2) borhűtő (1) borotva (2) botmixer (1) Braun epilátor (2) buli (3) business box (1) dekoráció (4) dettol kézfertőtlenítő (1) diffúzor (1) dobozsérült (1) edénykészlet (1) edényszárító (1) edénytároló (1) egészség (27) egészséges életmód (9) egészséges nassolnivalók (1) elektromos fogkefe (3) elektromos fogkefe fej (1) elektromos főzőlap (1) elektromos kávéfőző (1) elektromos készülékek (1) elektromos kotyogó (1) elektromos roller (1) elektromos roller xiaomi (1) elektromos scooter (1) energetikai besorolás (1) energia (2) energiabesorolás (1) energiacímke (1) energiahatékonyság (1) energiaosztály (1) energiatakarékosság (1) epilátor (1) espresso kávéfőző (1) Eta robotporszívó (1) életmód (2) életmódváltás (2) értékcsökkent (1) ételkészítés (13) étrend (1) fagyasztó (4) fagyasztóláda (1) fagyasztószekrény (1) fagyigép (2) fagylaltkészítő gép (1) farsang (2) farsangi jelmezek (1) fáradtság ellen (1) fejhallgató (3) fekete péntek (1) fertőtlenítés (2) fesztivál (1) férfi szépségápolás (2) filteres kávé (1) fitness app (1) foci (1) foci eb (1) fogmosás (3) fogyasztás (1) forró italok (1) forrólevegős fritőz (3) főzés (1) fritőz (1) fülhallgató (4) fürdőszobai kiegészítők (1) füstölő (1) fűnyíró (1) fűtés (1) fűtéstechnika (1) garancia (2) garancia hosszabbítás (1) gázfőzőlap (1) gőzállomás (3) GPS (1) green kitchen (1) grill receptek (1) grillezés (5) grillsütő (2) gyerek elektromos fogkefe (1) gyümölcs (5) gyümölcscentrifuga (3) gyümölcsprés (3) hajápolás (1) hajformázás (1) hajsütővas (1) hajszárító (1) hajvasaló (1) halloween (2) halloween tök (1) hangsugárzó (1) hangulat (7) Haylou (1) háztartás (70) háztartási gépek (3) hifi (1) higiénia (1) hordozható rádió (1) hot dog készítő (1) hot dog készítő gép (1) hősugárzó (1) hőszivattyús szárítógép (2) Huawei okosóra (1) húsvét (2) húsvét 2021 (1) húsvéti népszokások (1) hűtés (9) hűtő (1) hűtőszekrény (8) hűtőszekrény energiaosztályok (1) illóolaj diffúzor (1) indukciós főzőlap (2) indy evo (1) indy evo fülhallgató (1) informatika (2) IPL (1) iskolakezdés (1) IT (1) itatópohár (1) játék (1) jelmez (1) jégkocka készítő gép (2) jégkockakészítő (1) joghurtkészítő (1) joy napok (1) jótállás (2) kandalló (1) kapszulás kávé (1) kapszulás kávéfőző (1) karácsony (5) kávéfőző (4) kávéfőzőgép (2) kávégép (7) kávégépek (2) kávékapszula (1) kávépárna (2) kávézás (8) kedvezmény kupon (1) Kenwood robotgép (1) kenyérsütő (1) kerámia főzőlap (1) kert (5) kertápolás (4) kerti bútor (1) kerti eszközök (6) kerti grill (1) kerti grillsütő (1) kerti munkák (1) kerti parti (1) keskeny szárítógép (1) készülődés (8) kézfertőtlenítő (1) kézfertőtlenítő gél (1) kézi porszívó (4) kézi ruhagőzölő (1) kis konyha (1) kiterjesztett garancia (1) klíma (4) kombinált hűtő (1) kondenzációs szárítógép (2) konyha (2) konyhabútor (1) konyhai eszközök (31) konyhai gépek (1) konyhai kiegészítők (2) konyhaszekrény (1) kotyogó (1) kotyogós kávéfőző (1) kozmetikai szalon (3) kreppelő (1) Krups kávéfőző (1) kuponakció (1) kuponnapok (1) kültéri fényforrás (1) l alakú konyhabútor (1) labdarúgás (1) laptop (2) LatteGo (1) lemezlejátszó (1) levegőtisztítás (1) levegőtisztító készülék (1) leves (2) léghűtő (1) légkondi (1) légtisztító (2) légtisztító berendezés (1) légtisztító berendezés lakásba (1) légtisztító készülék (2) légtisztító párásító (2) légtisztíttó (1) LG (2) LG ThinQ (1) Liebherr (1) Liebherr hűtő (1) limonádé (1) limonádé recept (1) lumea (2) Metaltex (1) mi band 4 (1) mi band 5 (1) mi band 6 (1) mikró (3) milyen légtisztítót vegyek (1) milyen szárítógépet vegyek (2) mobil klíma (1) monitor (2) morzsaporszívó (3) mosás (7) mosogatás (4) mosogatógép (4) mosogatógép energiaosztályok (1) mosó és szárító gép (2) mosógép (8) mosógép energiaosztályok (1) mosógép szárítógép (2) mosó-szárítógép (3) mozgás (1) műszaki webáruház (1) Mybandz (1) myfitnesspal (1) nasi (1) nassolnivaló (1) navigáció (1) nemzetközi nőnap (2) neo frost (1) Nespresso (1) nmhh (1) no frost (1) no frost plus (1) notebook (2) női szépségápolás (3) nőnap (2) nőnap 2021 (1) nyár (10) nyelvtanulás (1) nyomtató (1) okos tv (1) okoskarkötő (2) okosóra (2) okosóra szíj (1) okosóraszíj (1) olajradiátor (1) olajsütő (1) olcsó műszaki cikkek (1) oled (1) oled tv (1) OneBlade (2) Oral B elektromos fogkefe (1) Oral-B elektromos fogkefe (1) otthon (17) otthoni szódagép (1) órás rádió (1) ózonsterilizátor (1) ötletek (3) ősz (3) padlóápolás (5) párásító (2) párásító légtisztító (1) párnás kávéfőző (1) pároló (2) PerfectCare (1) perifériák (2) Philips (13) Philips Airfloss (1) Philips audio (1) Philips Avent (1) Philips Diamondclean (1) philips epilátor (1) Philips fogkefe (1) Philips légtisztító (2) Philips porszívó (1) Philips PowerPro Aqua (1) Philips Sonicare (1) Philips soundbar (1) Philips turmixgép (1) Philips TV (1) pite (1) plant nanny (1) popcornkészítő (2) porszívó (10) porzsák nélküli porszívó (2) presszó kávéfőző (1) projektor (1) qled (1) qled tv (1) rádió (1) recept (12) Remington hajszárító (1) rezsó (1) robotporszivo (1) robotporszívó (3) ruhaápolás (2) ruhaszárító (1) Samsung (1) Samsung okosóra (1) side by side hűtő (1) Skullcandy (1) Skullcandy fejhallgató (1) skullcandy indy evo fülhallgató (1) skullcandy push fülhallgató (1) skullcandy push ultra (1) sleep monitor (1) smart tv (1) smoothie (1) smoothie készítő (1) sodaco (1) sodastream (1) sodastream szörp (1) soundbar (1) soundmachine (1) sólámpa (1) sterilizáló (1) stop frost (1) strava (1) sütemény (2) sütés,főzés (30) sütő (3) szappanadagoló (1) szaritogepek (1) Szarvasi (3) szájápolás (3) szájzuhany (1) számítástechnika (2) száraz nedves porszívó (1) száraz november (1) szárítógép (4) szárítógépek (1) szellőztetés (1) szendvicssütő (1) szépségápolás (12) szépséghibás (1) szilveszter (2) szokások (1) szódagép (1) szódagép palack (1) szódakészítő gép (1) szónikus fogkefe (1) szórakozás (15) szórakoztató elektronika (1) szőrtelenítés (6) szőrtelenítő (1) szőrtelenítő gép (1) takarítás (3) takarítógép (5) tanszerek (1) tanulás (1) tartós szőrtelenítés (1) tavaszi fáradtság (1) tárolás (1) technológia (7) Tefal (1) Tefal leveskészítő (1) telefonos applikáció (2) televízió (4) termékbiztosítás (2) textilápolás (3) Thomas aqua (1) Thomas porszívó (1) tippek (3) tisztaság (23) total no frost (1) tökfaragás (1) töklámpás (1) true wireless (1) tudatosság (8) turmix (1) turmix receptek (1) turmixgép (4) tv (1) utazás (1) újszülött szett (1) ünnep (15) Valentin-nap (2) vasalás (3) vásárlás (2) vegán (1) vegán ételek (1) vegán étrend (1) vegetarianizmus (1) vegetáriánus ételek (1) ventilátor (2) vezeték nélküli fülhallgató (3) vezeték nélküli porszívó (1) vezetékes álló porszívó (1) video bébiőr (1) vizes porszívó (1) vízálló okosóra (1) vízszűrős porszívó (1) Whirlpool (2) Whirlpool 6 érzék (2) whirlpool 6 érzék sütő (1) Whirlpool 6 sense (1) Whirlpool 6. érzék (3) Whirlpool 6th sense (2) Whirlpool elöltöltős mosógép (1) Whirlpool felültöltős mosógép (1) Whirlpool hűtő (1) Whirlpool mosogatógép (1) Whirlpool mosógép (2) Whirlpool mosógép használata (1) Whirlpool sense 6 (1) Whirlpool Supreme Care (1) Whirlpool Supreme Care mosógép (1) whirlpool sütő (1) Whirlpool szárítógép (1) Whirlpool zen (1) Xiaomi (3) xiaomi aktivitásmérő (1) xiaomi elektromos roller (1) Xiaomi légtisztító (1) xiaomi mi band (2) xiaomi mi band 6 (1) xiaomi mi smart band 6 (1) Xiaomi okosóra (1) xiaomi roller pro (1) xiaomi rollerek (1) yazio (1) zene (2) zenehallgatás (4) zsírégetés (1)