Műveletek
Kosár
A kosár jelenleg üres.
Kosár tartalma, rendelés
Erdős Gréta
2020.10.07. 12:08

Termékajánló: Xiaomi Mi Smart Band 5 aktivitásmérő karpánt

Felejtsd el a napi teendőket, amíg élvezed a mozgás szabadságát!

 

Talán nem túlzunk azzal, ha kijelentjük, megjelenése idején mindegyik Xiaomi aktivitásmérő karpánt sikert sikerre halmozott. Nem csoda, hiszen ár-érték arányban a márka viszi a prímet az aktivitásmérők terén. Jelenleg az ötödik széria kiadásánál jár a kínai gyártó, a legújabb verzió is tartogat néhány érdekes új funkciót, ami nem található meg az Mi Band négyes számú elődjében.
 
 
 
 
| Xiaomi Mi Smart Band 4 vs. Mi Smart Band 5
 
 
Az aktivitásmérő széria életében jelentős változások a 3-as és 4-es Bandek között történtek. Az Mi Band 4 már színes kijelzővel rendelkezett monokróm helyett, annak mérete, valamint akkumulátorkapacitása is nagyobb lett. Ezen kívül az újdonságok listájára az öt fokozatos fényerőállítás, a zenelejátszás-vezérlés, a PIN-kódos zár és a menüből elérhető minden sportmód került fel. 


 
 
   
 
 
 

A mérföldkőnek számító fejlesztések a 4-es és 5-ös verzió között ennél mérsékeltebbek. Ami talán a legnagyobb durranásnak számít, az a töltés mikéntje. Az Mi Band 5 lényegesen egyszerűbben, egy mágneses fej segítségével töltődik, így nem kell kirángatni a kijelzőt a karpántból. Az Mi Smart Band 5 új funkciói között üdvözölhetjük továbbá:
 

• a nagyobb kijelzőt,
 
• az új sportmódok kiválasztását,
 
• a stressz-szint mérését és javaslatokat annak csökkentésére,
 
• illetve a légzőgyakorlatokat,
 
• végül, de nem utolsó sorban pedig a női egészségkövetést.
 

 
| Az Mi Smart Band 5 előnyei
 
 
• Kijelző
 
 
Az új készülék nagyobb, immár 1,1” színes AMOLED kijelzője több tartalommal és animált számlapos megjelenéssel rendelkezik. Töltése a mágneses fejnek köszönhetően sokkal egyszerűbb és könnyebb használatot biztosít, az így biztosított üzemidő pedig kb. 14 napra rúg.
 
 

 

• Design
 
 
Jó hír, hogy ezt az aktivitásmérőt is a saját ízlésednek megfelelően formálhatod, hiszen a készülék többféle színű karpánttal is elérhető, valamint a 4-es szériából már ismert számtalan választható háttérképnek köszönhetően is megmutathatod egyéniséged.
 
 


 
• Alvásfigyelés

 
Ahogy azt már megszokhattuk az előző aktivitásmérő esetén, az egész napos pulzus-, és alvásfigyelés most sem hiányzik a karpánt funkcióinak listájáról. A fejlesztők ezúttal még nagyobb figyelmet szenteltek az alvás-elemző technológia frissítésére, így további 40%-kal növelték a pontosságot, ami lehetővé teszi az alvási adatok még pontosabb megfigyelését. Ennek köszönhetően akár azt is érzékelhetjük, ha tartósan fennálló alvási problémával van dolgunk, és javíthatunk állapotunkon a megfelelő lépésekkel.

 
• Vízállóság

 
Az 5 ATM vízállóság révén az úszás szerelmeseinek is tökéletes választás az Mi Smart Band 5, hiszen a kis eszköznek hála akár minden egyes karcsapást számon tarthatnak és a megtett métereket is nyomon követhetik a felhasználók.

 
• Új sportmódok

 
De ez még nem minden, ha sportmódokról van szó, egy egész paletta fogadja a felhasználót, a készülék már evezőgép, elliptikus tréner, jóga, ugrókötél és szobabicikli módban is használható, ráadásul minden mozdulatod elemzi az aktivitásmérő.
 
 




 
•Kamera távirányítása


Ha fotóznál, de nem akarsz vesződni a telefonos fényképezéssel, a karpánttal mobilod kamerájának távirányítása is lehetséges, így bármikor készíthetsz képet anélkül, hogy hozzáérnél a telefonodhoz. Röpködhetnek a szelfik és a csoportképek!
 

 
• Összegzés
 
 
Tehát mindezt figyelembe véve az aktivitásmérő segítségével javíthatsz egészségi állapotodon, valamint monitorozhatod azt. Az Mi Fit applikációval pedig kezedben tarthatsz minden egészségügyi adatot, láthatod pulzusszámodat, sportolási eredményeidet, alvási problémákat, esetleges rendellenességeket.
 

 

| Mi Smart Band 5 mellé: Xiaomi LS05 Haylou Solar okosóra
 

 
Ha szeretted az Mi Smart Band 5-öt, figyelmedbe ajánljuk a Solar okosórát is, ami már eggyel magasabb szintet horzsol. Az okosóra extra hosszú, kb. 30 napos üzemidővel büszkélkedik, valamint sportos, fiatalos kialakítással rendelkezik: ívelt fém ház keretezi az óralapot, a kijelző dinamikus színekkel operál, így sem éjjel, sem nappal nem lesz problémád az aktuális értesítések megtekintésével. Plusz a nano szíjnak köszönhetően mindig kényelmes viseletet biztosít az óra.
 
 
A 12 választható sportmód számos lehetőséget kínál arra, hogy formába hozd magad és könnyedén kövesd napi aktivitásod. A készülék Bluetooth 5.0-án keresztül csatlakozik az iOS vagy Android rendszerekhez.
 
 

 
 
Mozgásra fel! Próbáld ki Te is az aktivitásmérőt és az okosórát!
 

Blog

Útmutatás, tippek és praktikák mindenkinek a hétköznapokra. Termékajánlók, receptek, közérdekű bejegyzések az elektronikai cikkek világából. Minden, ami életmód, háztartás és műszaki cikk.

Kategóriák
Tagek
30 day fitness challenge (1) adattörlési matrica (1) ajándék (5) ajándék nőknek (2) ajándékötletek (2) akció (1) aktivitásmérő (2) allergénmentes (4) allergia (7) allergia ellen (1) alma (1) alulfagyasztós hűtőszekrény (1) applikáció (1) aprítógép (1) aroma diffúzor (1) atom (1) audio (2) automata darálós kávéfőző (1) automata kávéfőző (2) automata kávéfőző otthonra (1) automata kávégép (3) autófelszerelés (1) álló porszívó (4) baba biztonság (2) baba&mama (2) backtoschool (1) bbq (1) beépíthető eszközök (3) beépíthető főzőlap (1) beépíthető gázfőzőlap (1) beépíthető hűtő (1) bébiőr (2) biofresh (1) Black Friday (1) bluetooth fülhallgató (3) bluetooth hangszóró (2) borhűtő (1) borotva (2) botmixer (1) Braun epilátor (2) buli (3) business box (1) dekoráció (4) dettol kézfertőtlenítő (1) diffúzor (1) dobozsérült (1) edénykészlet (1) edényszárító (1) edénytároló (1) egészség (27) egészséges életmód (9) egészséges nassolnivalók (1) elektromos fogkefe (3) elektromos fogkefe fej (1) elektromos főzőlap (1) elektromos kávéfőző (1) elektromos készülékek (1) elektromos kotyogó (1) elektromos roller (1) elektromos roller xiaomi (1) elektromos scooter (1) energetikai besorolás (1) energia (2) energiabesorolás (1) energiacímke (1) energiahatékonyság (1) energiaosztály (1) energiatakarékosság (1) epilátor (1) espresso kávéfőző (1) Eta robotporszívó (1) életmód (2) életmódváltás (2) értékcsökkent (1) ételkészítés (13) étrend (1) fagyasztó (4) fagyasztóláda (1) fagyasztószekrény (1) fagyigép (2) fagylaltkészítő gép (1) farsang (2) farsangi jelmezek (1) fáradtság ellen (1) fejhallgató (3) fekete péntek (1) fertőtlenítés (2) fesztivál (1) férfi szépségápolás (2) filteres kávé (1) fitness app (1) foci (1) foci eb (1) fogmosás (3) fogyasztás (1) forró italok (1) forrólevegős fritőz (3) főzés (1) fritőz (1) fülhallgató (4) fürdőszobai kiegészítők (1) füstölő (1) fűnyíró (1) fűtés (1) fűtéstechnika (1) garancia (2) garancia hosszabbítás (1) gázfőzőlap (1) gőzállomás (3) GPS (1) green kitchen (1) grill receptek (1) grillezés (5) grillsütő (2) gyerek elektromos fogkefe (1) gyümölcs (5) gyümölcscentrifuga (3) gyümölcsprés (3) hajápolás (1) hajformázás (1) hajsütővas (1) hajszárító (1) hajvasaló (1) halloween (2) halloween tök (1) hangsugárzó (1) hangulat (7) Haylou (1) háztartás (70) háztartási gépek (3) hifi (1) higiénia (1) hordozható rádió (1) hot dog készítő (1) hot dog készítő gép (1) hősugárzó (1) hőszivattyús szárítógép (2) Huawei okosóra (1) húsvét (2) húsvét 2021 (1) húsvéti népszokások (1) hűtés (9) hűtő (1) hűtőszekrény (8) hűtőszekrény energiaosztályok (1) illóolaj diffúzor (1) indukciós főzőlap (2) indy evo (1) indy evo fülhallgató (1) informatika (2) IPL (1) iskolakezdés (1) IT (1) itatópohár (1) játék (1) jelmez (1) jégkocka készítő gép (2) jégkockakészítő (1) joghurtkészítő (1) joy napok (1) jótállás (2) kandalló (1) kapszulás kávé (1) kapszulás kávéfőző (1) karácsony (5) kávéfőző (4) kávéfőzőgép (2) kávégép (7) kávégépek (2) kávékapszula (1) kávépárna (2) kávézás (8) kedvezmény kupon (1) Kenwood robotgép (1) kenyérsütő (1) kerámia főzőlap (1) kert (5) kertápolás (4) kerti bútor (1) kerti eszközök (6) kerti grill (1) kerti grillsütő (1) kerti munkák (1) kerti parti (1) keskeny szárítógép (1) készülődés (8) kézfertőtlenítő (1) kézfertőtlenítő gél (1) kézi porszívó (4) kézi ruhagőzölő (1) kis konyha (1) kiterjesztett garancia (1) klíma (4) kombinált hűtő (1) kondenzációs szárítógép (2) konyha (2) konyhabútor (1) konyhai eszközök (31) konyhai gépek (1) konyhai kiegészítők (2) konyhaszekrény (1) kotyogó (1) kotyogós kávéfőző (1) kozmetikai szalon (3) kreppelő (1) Krups kávéfőző (1) kuponakció (1) kuponnapok (1) kültéri fényforrás (1) l alakú konyhabútor (1) labdarúgás (1) laptop (2) LatteGo (1) lemezlejátszó (1) levegőtisztítás (1) levegőtisztító készülék (1) leves (2) léghűtő (1) légkondi (1) légtisztító (2) légtisztító berendezés (1) légtisztító berendezés lakásba (1) légtisztító készülék (2) légtisztító párásító (2) légtisztíttó (1) LG (2) LG ThinQ (1) Liebherr (1) Liebherr hűtő (1) limonádé (1) limonádé recept (1) lumea (2) Metaltex (1) mi band 4 (1) mi band 5 (1) mi band 6 (1) mikró (3) milyen légtisztítót vegyek (1) milyen szárítógépet vegyek (2) mobil klíma (1) monitor (2) morzsaporszívó (3) mosás (7) mosogatás (4) mosogatógép (4) mosogatógép energiaosztályok (1) mosó és szárító gép (2) mosógép (8) mosógép energiaosztályok (1) mosógép szárítógép (2) mosó-szárítógép (3) mozgás (1) műszaki webáruház (1) Mybandz (1) myfitnesspal (1) nasi (1) nassolnivaló (1) navigáció (1) nemzetközi nőnap (2) neo frost (1) Nespresso (1) nmhh (1) no frost (1) no frost plus (1) notebook (2) női szépségápolás (3) nőnap (2) nőnap 2021 (1) nyár (10) nyelvtanulás (1) nyomtató (1) okos tv (1) okoskarkötő (2) okosóra (2) okosóra szíj (1) okosóraszíj (1) olajradiátor (1) olajsütő (1) olcsó műszaki cikkek (1) oled (1) oled tv (1) OneBlade (2) Oral B elektromos fogkefe (1) Oral-B elektromos fogkefe (1) otthon (17) otthoni szódagép (1) órás rádió (1) ózonsterilizátor (1) ötletek (3) ősz (3) padlóápolás (5) párásító (2) párásító légtisztító (1) párnás kávéfőző (1) pároló (2) PerfectCare (1) perifériák (2) Philips (13) Philips Airfloss (1) Philips audio (1) Philips Avent (1) Philips Diamondclean (1) philips epilátor (1) Philips fogkefe (1) Philips légtisztító (2) Philips porszívó (1) Philips PowerPro Aqua (1) Philips Sonicare (1) Philips soundbar (1) Philips turmixgép (1) Philips TV (1) pite (1) plant nanny (1) popcornkészítő (2) porszívó (10) porzsák nélküli porszívó (2) presszó kávéfőző (1) projektor (1) qled (1) qled tv (1) rádió (1) recept (12) Remington hajszárító (1) rezsó (1) robotporszivo (1) robotporszívó (3) ruhaápolás (2) ruhaszárító (1) Samsung (1) Samsung okosóra (1) side by side hűtő (1) Skullcandy (1) Skullcandy fejhallgató (1) skullcandy indy evo fülhallgató (1) skullcandy push fülhallgató (1) skullcandy push ultra (1) sleep monitor (1) smart tv (1) smoothie (1) smoothie készítő (1) sodaco (1) sodastream (1) sodastream szörp (1) soundbar (1) soundmachine (1) sólámpa (1) sterilizáló (1) stop frost (1) strava (1) sütemény (2) sütés,főzés (30) sütő (3) szappanadagoló (1) szaritogepek (1) Szarvasi (3) szájápolás (3) szájzuhany (1) számítástechnika (2) száraz nedves porszívó (1) száraz november (1) szárítógép (4) szárítógépek (1) szellőztetés (1) szendvicssütő (1) szépségápolás (12) szépséghibás (1) szilveszter (2) szokások (1) szódagép (1) szódagép palack (1) szódakészítő gép (1) szónikus fogkefe (1) szórakozás (15) szórakoztató elektronika (1) szőrtelenítés (6) szőrtelenítő (1) szőrtelenítő gép (1) takarítás (3) takarítógép (5) tanszerek (1) tanulás (1) tartós szőrtelenítés (1) tavaszi fáradtság (1) tárolás (1) technológia (7) Tefal (1) Tefal leveskészítő (1) telefonos applikáció (2) televízió (4) termékbiztosítás (2) textilápolás (3) Thomas aqua (1) Thomas porszívó (1) tippek (3) tisztaság (23) total no frost (1) tökfaragás (1) töklámpás (1) true wireless (1) tudatosság (8) turmix (1) turmix receptek (1) turmixgép (4) tv (1) utazás (1) újszülött szett (1) ünnep (15) Valentin-nap (2) vasalás (3) vásárlás (2) vegán (1) vegán ételek (1) vegán étrend (1) vegetarianizmus (1) vegetáriánus ételek (1) ventilátor (2) vezeték nélküli fülhallgató (3) vezeték nélküli porszívó (1) vezetékes álló porszívó (1) video bébiőr (1) vizes porszívó (1) vízálló okosóra (1) vízszűrős porszívó (1) Whirlpool (2) Whirlpool 6 érzék (2) whirlpool 6 érzék sütő (1) Whirlpool 6 sense (1) Whirlpool 6. érzék (3) Whirlpool 6th sense (2) Whirlpool elöltöltős mosógép (1) Whirlpool felültöltős mosógép (1) Whirlpool hűtő (1) Whirlpool mosogatógép (1) Whirlpool mosógép (2) Whirlpool mosógép használata (1) Whirlpool sense 6 (1) Whirlpool Supreme Care (1) Whirlpool Supreme Care mosógép (1) whirlpool sütő (1) Whirlpool szárítógép (1) Whirlpool zen (1) Xiaomi (3) xiaomi aktivitásmérő (1) xiaomi elektromos roller (1) Xiaomi légtisztító (1) xiaomi mi band (2) xiaomi mi band 6 (1) xiaomi mi smart band 6 (1) Xiaomi okosóra (1) xiaomi roller pro (1) xiaomi rollerek (1) yazio (1) zene (2) zenehallgatás (4) zsírégetés (1)